Épített örökségek

A Nagykunság északnyugati részén, a Tisza középső szakaszának bal partján, a Tisza-tó mellett fekszik. A Tisza-tó turisztikai régió jelentős városa.

Megközelíthetősége

A várost a 34-es főút és a 102-es számú (Kisújszállás-Kál-Kápolna közötti) vasútvonal (a vasútállomás a településtől kb. 5 km-re található) kapcsolja be az országos forgalomba.

Története

1895-ben jött létre Tiszaabádból és Tiszaszalókból.

A Kárpát-medencébe érkező magyar honfoglalók már a kezdeti időszakban tartósan megtelepedtek a mai Abádszalók területén is. A megtelepülők törzsi hovatartozásának kérdése azonban még napjainkban sem egyértelmű. Az ugyanakkor bizonyosnak mondható, hogy Abádszalók földje a 10. század utolsó harmadára Árpád-házi, azaz fejedelmi birtok lett, a rajta lévő fontos átkelőhellyel (rév).

Az Aba nemzetség ősi birtokának részét képező Abád már Szent István alatt bizonyosan a létező települések sorába tartozott. Már Anonymus is említi nevét a Gesta Hungarorum-ban. „Taksony fejedelem pedig fiút nemzett, Géza néven Magyarország ötödik fejedelmét. Ugyanekkor érkezett a besenyők földjéről egy fejedelmi származású vitéz. Név szerint Örkénd apja Tonuzoba, akitől a Tomaj nemzetség származik. Taksony vezértől szálláshelyéül a kemeji vidéktől a Tiszáig terjedő földet nyerte, arrafelé, ahol most az abádi rév található. Az említett Tonuzoba egészen Taksony fejedelem unokája, Szent István király idejéig élt.” Tiszaabádot 1138-ban Obad néven említik először. 1251-ben Abád jelentős tiszai révhely volt és 1332-ben már temploma is volt. A reformáció 1571-ben érte el, de a 15 éves háborúban teljesen elnéptelenedett. 1697-ben a tatárok pusztították el, a templom romja 1,5 km-rel távolabb állt a mai falutól. 1712–1713-ban népesedett be újra, ekkor fatemploma épült, majd 1715-ben tornyot is kapott. A birtokos Papp György telepít ide református családokat.

1746-ban Szalókon új iskola épül. 1753-ban megkezdődik a református anyakönyvek vezetése Abádon, és 1761-ben Szalókon is. A római katolikus egyháznál ez 1763-ban veszi kezdetét.

Mindkét község 1876-ban nagyközségi státust kap. Tiszaabád és Tiszaszalók 1850-től több alkalommal egyesült és vált szét. A két településrész végleges egyesülésére, közakaratra 1896-ban került sor ABÁD-SZALÓK néven.

A II. világháború vége felé a Tiszafüred-Abádszalók-Tiszabő frontvonal húzódik keresztül a településen. Abádszalók 1944. október 11-én szabadult fel a német megszállás alól.

A Tisza-tó létrehozása, a kiskörei vízlépcső megépítése (1973) jelentősen megváltoztatta a település életét, lehetőségeit. A tó szigetekkel tarkított, duzzasztással létrehozott 127 km2 nagyságú árterületéből a 14] km²-es egybefüggő szabadvíz felülete Abádszalóknál található, ezért itt épült ki a tó idegenforgalmi központja. Mára a vízisportokat, horgászatot, vadászatot kedvelő turisták paradicsomává vált.

2005-ben városi címet kapott.

Nevezetességei

  • A Mikszáth utcai református templom

  • Tiszaabád református temploma 1787 és 1789 között épült.

  • Tiszaszalók mai református temploma 1811 és 1822 között épült. 1842-ben tetőzete leégett, majd 1924-ben újjal cserélték ki.

  • Tiszaszalók római katolikus temploma 1744-ben barokk stílusban épült. A berendezés: a szószék, a keresztelőkút copf stílusú, és 1790 körül készült. Oltárképeit az abádszalóki születésű Kovács Mihály festette 1870-1873-ban.

  • Babamúzeum: A kiállításon a Kárpát-medence 156-féle viselete 360 db babán (56 cm-es hiteles kicsinyített másolatok) látható. Illetve a világ 65 országának 226 db babája is megtekinthető, és a kiállítás folyamatosan bővül.

  • Malom-fogadó: A Mikszáth út tiszai strand felé eső részén áll a Malom-fogadó, amely az Eppinger-féle malom volt. Itt működött 1912-1913-tól az abádszalóki gőzfűrész és gőzmalom.

  • Lakóház (Mikszáth u. 23.): A 19. század második felében épült, klasszicista stílusban.

  • Lakóház (Mikszáth u. 26.): A 19. század második felében épült, klasszicista stílusban.

  • világháborús emlékmű.

  • "Kettecskén" című szobor: 2001-ben készítette Morvay László.

  • Laki Kálmán mellszobra: Györfi Sándor készítette.

  • 1848-as emlékmű.

  • "Attila"-kút.

  • Kossuth Lajos mellszobra: Györfi Sándor készítette.

 

Városi Önkormányzat Abádszalók - Abádszalóki Közös Önkormányzati Hivata
Kovács Mihály polgármester
Ballagó László jegyző

5241 Deák Ferenc út 12.
Telefon: +36 59 535 118
Fax: +36 59 535 120
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.abadszalok.hu

Orvosi Rendelő
Dr. Bagi Imre István Háziorvos
Cím: Abádszalók, Deák F. u. 16. szám
Tel.: 06-59-201-101
Rendelési idő: 8.00-11.00-ig
Adminisztráció: 11.00-12.00-ig
Készenlét: 12.00-16.00-ig

 

Gyermekorvosi rendelő:

Abádszalók Kossuth u. 2/1
Tel.: 06-59 355-782
Mobil: 06-30 4821811
Rendel: Dr. Matus Mária

Rendelési idő:
Hétfő: 8-12 óráig
Kedd: 11 óra 30 perctől-15 óráig
Szerda: 11 óra 30 perctől- 15 óráig
Csütörtök: 8-12 óráig
Péntek: 8-12 óráig

Fogorvosi rendelő:
Elérhetőségek:
Cím: 5241 Abádszalók, Deák Ferenc u. 22.
Tel.: 06 (59) 201-100

Gyógyszertár

Gábriel Arkangyal Gyógyszertár


Deák Ferenc u. 10.
(59) 355-250
Hétfő-Szerda-Péntek:7:50-12:00 és 13:00-17:00
Csütörtök:7:20-12:00 és 13:00-17:00

 

Posta:
5241 ABÁDSZALÓK DEÁK FERENC ÚT 5. +36-59-535313

Nyitvatartási idő:

Hétfő 08:00-17:00
Kedd 08:00-16:00
Szerda 08:00-16:00
Csütörtök 08:00-16:00
Péntek 08:00-15:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva


  

be137bebd0e231fda8832442f320509c.jpg